Bemutatkozás

 

"Kezdő vagyok a jógában. Én magam is kezdő vagyok onnantól nézve, ahol tegnap abbahagytam a gyakorlásomat." - B.K.S. Iyengar

 

Kezdők vagyunk mindannyian, de úgy hisszük, ez is egyfajta motiváció, hogy még jobbak lehessünk, hogy haladhassunk az úton, ne álljunk meg és soha fel ne adjuk. Menni a nehézségekkel szemben is, a túlzott önértékelés csapdáját elkerülve, ragaszkodni az igazhoz, tisztán és megelégedve, hogy eljussunk valódi önmagunkhoz.
Eredetileg egyikőnk sem akart oktatni, ám a sors mégis így akarta. Mestereink oly tudást adtak át, mely túlzás nélkül állíthatjuk, megváltoztatta az életünket s melyet egész egyszerűen vétek lenne nem megosztani másokkal. Ezt a tudást szeretnénk most átadni nektek és bíztatni benneteket, hogy lépjetek ti is a jóga útjára. Ne félj elindulni, mert, ahogy a Bhagavad Gítá írja: a jóga útján egyetlen lépés sem vész kárba!

 

Oktatók

 

Nagy Tünde
(Okleveles Hatha jóga, valamint koncentráció és meditáció oktató)


„Mindazt, amit az ember másoknak ad, valójában önmagának adja. Ha az emberek megértenék ezt az igazságot, ki tarthatná vissza őket attól, hogy másoknak adjanak?” - Sri Ramana Maharsi


2013-ban kezdtem el mélyebben foglalkozni a jógával. Az inspiráció, melyet akkori jógaoktatómtól kaptam nem is igazán fizikai, mint inkább lelki szintű volt, amire most is nagy hálával gondolok vissza. A jógában pont az a fantasztikus, hogy mindenki megtalálja benne azt a területet, amit saját élethelyzetébe megoldásként beépíthet.
Nem sokkal később egy barátnőmnek köszönhetőn beiratkoztam Hatha jóga oktatóképzésre. Ugyan, akkor még nem terveztem az oktatást, de később mégis lehetőséget kaptam a sorstól, hogy elkezdhessem átadni mindazt az ismeretanyagot, amit addig tanultam.
"A tanító akkor jelenik meg az ember életében, amikor a tanítvány készen áll." - mondják.  2014. év végén beiratkoztam két kiváló Tanító, Kádár Zoltán és Papp József által tartott, akkor induló Koncentráció és meditáció oktatói képzésre. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy életem meghatározó egy éve lett. Igazi belső utazás, melyet szerető és támogató Mesterek irányításával végezhettem és végzek azóta is.
Minden ember célja, hogy boldog életet éljen. Ez nem egy távoli cél. A boldogságot az úton találjuk, melyen haladunk, csak észre kell vennünk és tudatosan a boldogság mellett döntenünk. Akadályok persze jönnek, de pont ez teszi élővé az utunkat. A jóga eszközei segítenek kimunkálni bennünk az éberséget, mellyel dönthetünk és felelősséget tudunk vállalni az életünkért, nem pusztán elszenvedjük azt. Minden nap egy újabb tapasztalat az én életemben is. Örömmel járok az utamon, mely összefonódik másokéval, hol rövidebb, hol hosszabb időre.
Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy mindig, minden körülményben fantasztikus és kitartó csapat (család, tanítók, barátok, ismerősök) van mellettem, akik lelkesedésemet segítve szeretettel vesznek körül. Nélkülük nem sikerült volna!

 

Neitzer Zoltán
(Okleveles Hatha jóga oktató)


1973-as születésemtől fogva Siófokon élek, ám a jógával való megismerkedésem csak 2012-ben kezdődött, amikor eljutottam arra a szintre, hogy a cipőfűzömet már csak nehézségek árán voltam képes bekötni. Kapkodnom kellett a levegőt, hogy egyáltalán le tudjak hajolni. Ekkor eldöntöttem, ez így nem mehet tovább. Elkezdtem tornázni, aztán a kezdeti lelkesedést felőrölte a lustaság. Gyorsan kifogást kezdtem el keresni, miért nem csinálom éppen. Ekkor ajánlotta Tündi a jógát. Pff, legyintettem nagyot, majd gyorsan rá is vágtam, milyen komolytalannak tartom. Mindezt anélkül, hogy tisztában lettem volna vele, mi az. De a kíváncsiság nem hagyott nyugodni és rátaláltam az Interneten néhány elképesztő gyakorlatra, mely nagyon megtetszett. Vettem hát egy könyvet és elkezdtem. Aztán megrémültem, mennyire képtelen vagyok alap mozdulatokat is helyesen megcsinálni. Elmentem hát egy mesterhez és valami egészen elképesztő dolgot kaptam ott, azon az órán. Hitet, hogy képes vagyok rá, hogy meg tudom csinálni, hogy képes vagyok változtatni a sorsomon és magamon, ha igazán akarom. Éreztem a támogatást, a hozzáértést, a szeretetet. Hogy ez nem csak egy gimnasztika, egy talajtorna, hanem valami egészen más. Aztán elmentem sok-sok oktatóhoz, de végül visszatértem ahhoz, akinél először voltam. Órák hosszú sora, táborok, majd egy oktatói képzés és most itt vagyok. S már nem félek, mit hoz a jövő, nem azt gondolom, hogy majd lesz valahogy mert tudom, hogy a kezemben tartom a sorsom, hogy én irányítok. A jóga olyan tudomány, mely bátran mondhatom, megváltoztatta az életem. Ezt a tudást szeretnénk mi átadni nektek. A hitet, melyet én is kaptam, hogy mindig van remény, hogy jobb legyen az életünk és, hogy soha, de soha ne adjuk fel!

 

 


Mestereink: Kádár Zoltán és Papp József (A Magyar Jóga Társaság alapító tagjai)